Farkasordítóan tehetségtelen voltam az első színész-mesterségórán Both Bélánál. Hatvan évvel később is kínosan érzem magam, ha visszagondolok balsikeremre. Ültem a gyakorlószínpad elején. Bambán néztem magam elé. Annyi kifejezéssel, mint egy cipősámfa. Fantáziátlan ürességem a sajátom volt. Both hozzá stimulálón hatott. Amikor megkérdezte, hogy hívnak, nem jutott eszembe a nevem. Egy évfolyamtársam kisegített, megmondta helyettem.