Kossuth Lajos szobra

Hódmezővásárhely szobrai

kép

A felvételen a hódmezővásárhelyi Kossuth szobor látható, háttérben a posta épülete, jobbról a "Nagytakarék", az Első Hódmezővásárhelyi Takarékpénztár székházának kupolája emelkedik. — A hódmezővásárhelyi Kossuth szobrot 1903-ban leplezték le. Kallós Ede alkotása azon a helyen áll, ahol a hagyomány szerint Kossuth 1848. október 3-án beszédet intézett a város lakóihoz. A posta épületét és a mellette álló Nagytakarék épületét ugyanaz az építész tervezte. Az épület tömegével és mérsékelt szecessziós-eklektikus kiképzésével kitűnően kapcsolódik a Kossuth tér északi oldalának harmonikus egységéhez. Eredetileg a Hódmezővásárhelyi Takarékpénztár építette bérháznak, a Posta 1928-ban vásárolta meg és azóta postahivatal működik benne. A Nagytakarék a város legimpozánsabb szecessziós épülete. — A felvétel hódmezővásárhelyi levéltár digitális fotótárában őrzött "Lőkös Sándor fotói" képanyag egyik fényképe. E felvételeket Lőkös Sándor (1912-1993) hódmezővásárhelyi fényképész készítette. Többféle nyersanyagra dolgozott: üvegnegatív, síkfilm, rollfilm és kisfilm egyaránt szerepel képhordozóként. A negatívok a Lőkös család tulajdonában vannak.

Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy Hódmezővásárhely terei
tárgy Hódmezővásárhely épületei
tárgy városfotó
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Hódmezővásárhely
időbeli vonatkozás 1950-es évek
Jellemzők
hordozó negatív
méret 6×9
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Lőkös Sándor családja
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás MNL Csongrád Megyei Levéltár Hódmezővásárhely
leltári szám/regisztrációs szám Digitális fotótár