Buday György

szöveg
minősített tartalom

Gépelt levél autográf aláírással, hiányosan keltezett; “Közbejött az is, hogy Kőrösi Albin,akinek kedvenc tanítványa voltam, elhunyt, és én levélileg minden összeköttetésemet megmozgattam, hogy eredménnyel nyújthassak be kérvényt odahaza. Ezt minden bizonnyal meg is fogom tenni a nyert felvilágosítások alapján. Sajnos azonban még hazafias érdemeim sem nyomnak majd előreláthatólag eleget a serpenyőben ama 4 ténykörülmény mellett, amely ellenem szól [...].” “Tomori Viola kéziratát megkaptam, az itt van íróasztalom fiókjában. Sajnos a lélektani folyóirat első száma nem jelent meg: a lap főmunkatársa egy azóta megindult szocialista irányú pedagógiai folyóirathoz csatlakozott és Madridba tette át székhelyét. Jómagam, a magam szakállára, nem akartam megindítani egy olyan vállalkozást, amelynek terhét sem anyagilag sem munka szempontjából viselni nem tudnám. Így ez az ügy - nem is tudom már hányadszor - újabb halasztást szenvedett.” “A politika mindennek a kútmérgezője most ebben az országban. Annak, amit a külföldi lapok Spanyolországról írnak, egy tizedrésze sem igaz. Eddig még minden paradicsomi állapotra vall; az igazi konvulziók majd csak ezután jönnek, kérdés, hogy mikor.”

Olivér Brachtfeld's typewritten letter to György Buday.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
nyelv angol
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy levél
tárgy Buday György
tárgy Brachtfeld Olivér levele Buday Györgyhöz
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Barcelona
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Szeged
időbeli vonatkozás [1936.]05.19.
Jellemzők
hordozó papír
méret 21,5cm x 27,7cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Móra Ferenc Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Móra Ferenc Múzeum
leltári szám/regisztrációs szám 96.64.9.