Magyarország közjoga : illetőleg a magyar államjog rendszere

szöveg
minősített tartalom

Negyedik kiadás
Rendszerező mű

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy közjog
tárgy alkotmányjog
tárgy alkotmánytörténet
tárgy államtörténet
tárgy alkotmány
tárgy államterület
tárgy uralkodó jogállása
tárgy parlamenti jog
tárgy állampolgári jogok
tárgy állampolgári kötelezettségek
tárgy államkapcsolatok
tárgy hatalmi ágak
tárgy államszervezet
tárgy közigazgatási rendszer
tárgy bírósági szervezet
tartalomjegyzék
BEVEZETÉS
A) Az államjog ismerete és rendszere
B) A magyar államjog forrásai és segédszere
C) A magyar államjog irodalma és rendszere

ELSŐ SZAKASZ. A magyar alkotmánytörténeti kifejlődése és közjogi jellege
ELSŐ FEJEZET. A magyar alkotmány történetének rövid vázlata
MÁSODIK FEJEZET. Magyarországnak az alaptörvények által meghatározott államalkata s alkotmányának ebből folyó jelleme

MÁSODIK SZAKASZ. Az ország területének s alkatrészeinek államjogi viszonyai
ELSŐ FEJEZET. A kiegészítő részek
MÁSODIK FEJEZET. A kapcsolt részek
HARMADIK FEJEZET. A hűbéres tartományok
NEGYEDIK FEJEZET. Az ország területének egysége, címere és politikai felosztása

HARMADIK SZAKASZ. A honpolgárok államjogi viszonyai
ELSŐ FEJEZET. Állampolgárság és állampolgári jogok általában
MÁSODIK FEJEZET. Állampolgári jogok különösen
HARMADIK FEJEZET. Állampolgári kötelességek
NEGYEDIK FEJEZET. A honpolgárok egyházait az alkotmány értelmében megillető jogok

NEGYEDIK SZAKASZ. Az államfő (a király) mint az állam személyes egységének és hatalmának képviselője
ELSŐ FEJEZET. A magyar korona megszerzésének törvényes módja
MÁSODIK FEJEZET. A királyi hatalom alkotmányszerü viselésére az örökösödésen kívül szükséges kellékek
HARMADIK FEJEZET. A királynak, mint a legfőbb állami hatalom képviselőjének méltósága és jogai

ÖTÖDIK SZAKASZ. Az állami hatalom gyakorlásának módja Magyarországon
ELSŐ FEJEZET. A törvényhozó hatalom
MÁSODIK FEJEZET. A kormány- vagy végrehajtó-hatalom
HARMADIK FEJEZET. A kormányszervezet
NEGYEDIK FEJEZET. A politikai önkormányzat közegei
ÖTÖDIK FEJEZET. A birói hatalom gyakorlása

HATODIK SZAKASZ. Magyarország viszonya Ő Felsége többi országai és tartományaihoz
ELSŐ FEJEZET. Magyarország és az austriai örökös tartományok közt 1848-ig fennállott kapcsolat
MÁSODIK FEJEZET. Magyarország és az austriai tartományok közt a pragniatica sanctióból folyó közös ügyek elintézésének módja az 1867: 12 t.-c. értelmében
HARMADIK FEJEZET. A pragmatica sanctióból nem folyó, de közös érdekű viszonyok és azok közegyetéi - téssel való elintézése az 1867: 12. t.-c. értelmében
teljes tartalomjegyzék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Korbuly Imre
kiadó Eggenberger
közreműködő Fésüs György
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Magyarország
térbeli vonatkozás Osztrák-Magyar Monarchia
térbeli vonatkozás Magyar Királyság
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
időbeli vonatkozás 1884
Jellemzők
hordozó papír
méret 411 p
méret 23 cm
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos Országgyűlési Könyvtár
hozzáférési jogok Ingyenes hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Országgyűlési Könyvtár