Sümegi Tóth Tivadar versei

Kézirat

szöveg

Sümegi Tóth Tivadar verses füzete 1942-ből, mely eredeti kézírásával maradt az utókorra. Tóth Tivadar Sümeg város szülötte, hányattatott sorsú, szerényen alkotó költő. Versei fanyar hangulatúak, Móricz Zsigmond a "halál költőjének" nevezte. Tóth Tivadar csak 32 évet élt, nem tartozott a sors kegyeltjei közé. Szegény családból származott, iskoláit félbehagyta, s szerencsét próbált költőként a fővárosban. Versei terjesztésének különleges módját választotta. Előbb kézírással, majd indigós gépeléssel 5-6 versét adta közre pár oldalas kis füzetekben. 30 évesen ismerkedett meg Móricz Zsigmonddal, aki azonnal a pártfogásában vette a fiatal költőt. (Néhány versét a Magar Élet és a Kelet Népe is közölte.) Sajnos későn, mert a nélkülözésnek és a rossz életkörülményeknek köszönhetően egészségi állapota ekkor már nagyon rosszra fordult. Verseiben az élettől búcsúzott. A nagybeteg költő szülőházában hunyta le szemét 1942-ben. Móricz személyes hzangvételű nekrológgal búcsúztatta. Verseinek gyűjteményes kötete 1995-ben jelent meg Életért kiáltok címmel a Sümegi írások sorozatban. Sümegen utca viseli nevét, szülőházán tábla őrzi emlékét.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar művelődéstörténet
tárgy magyar irodalomtörténet
tárgy magyar költők
tárgy sümegi költők
tárgy Sümegi Tóth Tivadar költészete
tárgy Móricsz Zsigmond felfedezettje
tárgy helytörténet XX. század
tárgy kézirat
tartalomjegyzék
1. old.: Boldog új évet! 2. old.: Ami karácsony 3. old.: Jót kívánok 4. old: Szanatóriumban 5. old.: Tavasz felé 7. old. Éppen Húsvét táján... 9. old.: Téli kérdések 10. old.: Ki mennyiről jött... 12. old.: Zsoltár 13. Old.: Még csak álom... 14. old.: Tavasszal 15. old.: Törmelék 16. old.: Fontolgatás 17. old.: Szerelem 19. old.: Magyar várakozás 20. old.: Elmélkedés 21. old.: Nyári sirató
teljes tartalomjegyzék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Sümegi Tóth Tivadar
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Sümeg
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1942
Jellemzők
hordozó papír
méret 12x19 cm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kuisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 2/31