Sümegi Tóth Tivadar

Csizma az asztalon

szöveg

Sümegi Tóth Tivadar: Csizma az asztalon című verses füzete 1937-ben íródott Vízkereszt napján. Ekkor még Budapesten élt a Kmetty utcában. Sokan kíváncsiak voltak, ki is ő valójában, de ő csak írásban adott magáról személyleírást. Ebben a füzetben csak 4 versét adta közre. Tóth Tivadar Sümeg város szülötte. Hányattatott sorsú, szerényen alkotó költő volt. Versei fanyar hangulatúak, Móricz Zsigmond a "halál költőjének" nevezte. Tóth Tivadar csak 32 évet élt, nem tartozott a sors kegyeltjei közé. Szegény családba született, iskoláit félbehagyta és szerencsét próbált költőként a fővárosban. Versei terjesztésének különleges módját választotta. Előbb kézírással, majd indigós gépeléssel 5-6 versét adta közre pár oldalas kis füzetekben. 30 évesen ismerkedett megy Móricz Zsigmonddal, aki azonnal a pártfogásába vette a fiatal költőt. (Néhány versét a Magyar Élet és a Kelet Népe is közölte.) Sajnos későn, mert a nélkülözésnek és a rossz életkörülményeknek köszönhetően egészsége ekkor már nagyon rosszra fordult. Verseiben az élettől búcsúzott. A nagybeteg költő szülőházában hunyta le a szemét 1942-ben. Móricz személyes hangvételű nekrológgal búcsúztatta. Verseinek gyűjteménye 1995-ben jelent meg Életért kiáltok címmel a Sümegi írások sorozatban. Sümegen utca viseli nevét, szülőházán tábla őrzi emlékét.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar művelődéstörténet
tárgy magyar irodalomtörténet
tárgy magyar költők
tárgy sümegi költők
tárgy Sümegi Tóth Tivadar költészete
tárgy Móricz Zsigmond felfedezettje
tárgy helytörténet XX. század
tartalomjegyzék
Paraszti számvetés Lázadás Embersors... kutyaélet És mégis... én is...
teljes tartalomjegyzék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Sümegi Tóth Tivadar
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1937.
Jellemzők
hordozó papír
méret 11,5x15,5 cm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 2/15