Sümegi Tóth Tivadar

Tavasz a télben

szöveg

Sümegi Tóth Tivadar: Tavasz a szélben versesfüzete. 1938-ban íródott, Pál fordulása napján, mely 5 versét mutatja be. Ekkor még Budapesten élt a VI. kerületben, a Színyei Merse Pál utca 5. szám alatt, egy harmadik emeleti kis szobában. Tóth Tivadar Sümeg város szülötte, hányattatott sorsú, szerényen alkotó költő. Versei fanyar hangulatúak, Móricz Zsigmond a "halál költőjének" nevezte. Tóth Tivadar csak 32 évet élt, nem tartozott a sors kegyeltjei közé. Szegény családból származott, iskoláit félbehagyta és szerencsét próbált költőként a fővárosban. Versei terjesztésének különleges módját választotta. Előbb kézírással, majd indigós gépeléssel 5-6 versét adta közre pár oldalas kis füzetekben. 30 évesen ismerkedett meg Móricz Zsigmonddal, aki azonnal a pártfogásába vette a fiatal költőt. (Néhány költeményét a Magyar Élet és a Kelet Népe is közölte.) Sajnos későn, mert a nélkülözésnek és a roszz életkörülményeknek köszönhetően egészsége ekkor már nagyon rosszra fordult. Verseiben az élettől búcsúzott. A nagybeteg költő a szülőházában hunyta le a szemét 1942-ben. Móricz személyes hangvételű nekrológgal búcsúztatta. Verseinek gyűjteményes kötete 1995-ben jelent meg Életért kiáltok címmel a Súmegi írások sorozatban. Sümegen utca viseli nevét, szülőházán tábla őrzi emlékét.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy magyar művelődéstörténet
tárgy magyar irodalomtörténet
tárgy magyar kortárs költők
tárgy sümegi költők
tárgy Sümegi Tóth Tivadar költészete
tárgy Móricz Zsigmond felfedezettje
tárgy helytörténet XX. század
tárgy verses füzet
tárgy Tavasz a télben
tartalomjegyzék
Levél Kéziratban megjelent Talán már holnap... Figyelj a szómra... Szomoruság Tudod-e?...
teljes tartalomjegyzék
célközönség kutatók, szakemberek
Személyek, testületek
létrehozó/szerző Sümegi Tóth Tivadar
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Sümeg
időbeli vonatkozás 1938.
Jellemzők
hordozó papír
méret 11,5x15,5 cm
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Kisfaludy Sándor Emlékház
hozzáférési jogok Fizetős hozzáférés
Forrás, azonosítók
forrás Kisfaludy Sándor Emlékház
leltári szám/regisztrációs szám 2/21
leltári szám/regisztrációs szám 2/22