Párizs születése

Párizs szövevényes és hosszú történetével nem zaklatnánk fel senkit. Éltek itt kelták, hódítottak rómaiak és uralkodtak itt Merovingok, Karolingok és Capetingek. Párizs egyik jelképe pedig ma is ott áll, ahol a város született, a kelta parisius törzs uralta területen; a Szajna partján.

A Notre-Dame

A katedrálisnak gazdag múltja van, majd 2 évszázad alatt készült, hiába, a jó munkához idő kell, a 12. századtól egészen a 14. századig csinosítgatták. Az egykori római kori templom romjain már a 6. században bazilikát kezdtek építeni, ami a 12. századra igen romos állapotba került. Ekkor Párizs első választott püspöke, Maurice de Sully elhatározta, hogy katedrálist emeltet ide, és el is kezdett gyűjtést szervezni. Az alapkövet 1163-ban tette le maga III. Sándor pápa, az elkészültekor pedig a francia gótikus építészet mesterművét üdvözölhették a kortársak. XIV. Lajos uralkodását igen megsínylette a templom, többek között lecserélték a színes ablaküvegeit és több bontást eszközöltek az épületen. A forradalom alatt kifosztották és kincseit beolvasztották. 1804-re olyan rossz állapotba került, hogy a bontást bölcsebb döntésnek vélték, mint a felújítást, hogy mégis megmaradt, azt Victor Hugo regényének is köszönheti. A katedrális mai formáját pedig egy 19. századi építésznek, Viollet-le Duc-nek köszönhetjük, aki majd húsz évet szentelt a templom szobrainak és üvegablakainak helyreállítására, megérte, nem igaz?

Panthéon

Ezután a Latin-negyed felé érdemes haladni. A városrész a francia egyetemi élet központja, a Sorbonne, a College de France, könyvesboltok tucatjai és a Panthéon is itt található. Templomnak épült, XV. Lajos betegségében megfogadta, ha felgyógyul, templomot emeltet Szent Genovéva tiszteletére. Így is tett; 1754-ben megbízta Jacques-Germain Soufflot-t, hogy tervezzen egy olyan templomot, ami egyesíti a görög szépséget a gótikus térrel. Úgy tűnik sikerült! Az épületet akkor fejezték be, amikor az összes szerzetesrendet feloszlatták, ezért a nemzet templomaként kívánták hasznosítani, afféle emlékhelyként. Majd szép sorban ide temették Voltaire-t, Rousseau-t és Mirabeau-t, legutóbb pedig Alexandre Dumas-t.

Luxembourg kert

Ha megpihennénk, irány a Medici Katalin nevéhez fűződő kert, ami a Panthéonhoz is közel húzódik. A kertben szilfák, gyümölcsösök és szigorú rendben kialakított virágágyások közt bolyonghatunk. A Medici-szökőkút, az egyik legszebb hely a parkban, számos szobor díszíti a kertet, többek között a New York-i Szabadság-szobor kisméretű mása. Tovább sétálva, már messziről megcsodálhatjuk a 324 méter magas tornyot, vigyázat kizárólag teli hassal álljunk be a sorba.

Az Eiffel-torony

Mielőtt Gustave Eiffel Párizsban kopogtatott vas-torony tervével, már az egy évvel korábbi világkiállítást rendező városnál is próbálkozott. Barcelona végül hosszas huzavona után nem kért a tervekből, a hivatalos magyarázat szerint drágállották, mások szerint egyszerűen úgy gondolták, hogy ronda. Egyébként ezzel a véleménnyel nem voltak egyedül, a párizsiak kollektív ellenszenvét is sikerült kivívnia az építménynek. Az 1889-es világkiállításra elkészült tornyot Maupassant állítólag annyira utálta, hogy annak éttermében evett, mert onnan legalább nem látta. A torony szenzációja építésében rejlett. Az előre legyártott elemeket, amelyekből volt 15 ezer, mind beszámozták, hogy az összeszerelés gördülékenyen menjen. Ennek köszönhetően 300 munkás 26 hónap alatt építette meg az Eiffel-tornyot. Az utálat azóta elmúlt és nemzeti szimbólumként él a franciák emlékezetében.

A testi-lelki izgalmakat keresők törzshelye

A Montmartre, a kezdetekben imahely volt, volt itt druida rítus, majd római templom. A helyet szerencsére nem nézte ki magának a helyi ingatlanfejlesztés - a város alatt bányák egész sora húzódik, amely megnehezíti az építkezést - ezért nem irodaházak között bújik meg Párizs bohém negyede. A XIX. század végére mulatók, bordélyok miatt vált hírhedtté, a negyed vonzotta a művészeket, írókat és persze a tolvajokat is.
A mindig ragyogó fehér Sacre Coeur bazilikát 1876-ban kezdték el építeni, román-bizánci stílusban. A Jézus Szent Szívének ajánlott bazilikát az 1870-es porosz-francia háborúban elszenvedett vereség után a francia katolikusok fogadalma hozta létre. 
A Montmartre ma is olyan, mint régen, a portrérajzolókkal, a girbe-gurba utcáival, és a manapság is teltházzal működő Moulin Rouge-zsal, ahol csak a szélmalom nem eredeti, de a bent kánkánt táncoló lányok igaziak. Ha nem csak rövid látogatást tervezünk a városban, feltétlenül keressük fel a Louvre-t és nemcsak a Mona Lisa miatt.

Louvre

Nevének eredete homályba vész; egyes elméletek szerint a „louvre” latinul lapara, a leprások házából származó kifejezés, mások szerint őrtorony, de a környéken ólálkodó farkasokra is utalhatott. Majd 600 éven át volt uralkodók székhelye, akik kicsit mind saját ízlésükre formálták az épületet. Az erődítményjellegét a 14. században, V. Károly idején vesztette el. Később egy galériával hozzákapcsolták a Tuileriák palotájához, amelyet a már említett Medici Katalin építtetett, egyesek szerint rossz emlékei miatt - férje a közelben hunyt el - kívánt távozni az épületből, mások szerint huzatosnak és közönségesnek találta a Louvre-t. Külön teremben látható a Mona Lisa és Veronese Kánai menyegzője, ahol garantált a sorbanállás és a lábbujjhegyen pipiskedés.

Párizs persze nemcsak ennyi, megannyi látnivaló idekívánkozott volna még. De egy dolog biztos; Párizsról nem beszélni, hanem látni kell!

TÉ