Ugyan a Római Birodalom egykor meghódította Európa nagy részét, ám az ókori sztyeppei népekkel meggyűlt a bajuk, ugyanis a rómaiak gyalogsági hadászati technikája nem volt hatékonyan alkalmazható a „nyeregbe született” lovasíjászokkal szemben.

Kezdetek: a ló háziasításától a harci szekérig

A ló háziasítása a lovasság létrejöttének előfeltétele volt. A fennmaradt leletek arról tanúskodnak, hogy a lovat időszámításunk előtt 3.500 körül háziasították a mai Kazahsztán és Dél-Oroszország területén, de feltehetőleg már korábban kezdték betörni és megülni őket. Furcsa módon a lovakat a hadászatban eleinte nem a lovasság részeként, hanem csak a harci szekerek húzására használták. Az egyik legismertebb ezzel kapcsolatos lelet a Tutanhamon sírjában feltárt harciszekér. Ugyan harckocsikat a Közel-Keleten már időszámításunk előtt 1600 -1700 körül alkalmaztak, furcsa módon az ezt követő 7-800 éven át nem jelent meg a lovasság, mint hadviselési forma. Ez azért különös, mert a harci szekér irányításához a lovak betanítása nehézkesebb, annak okán, hogy azoknak meg kell tanulniuk szinkronban mozogni, de a lovasság létrejöttéhez szükség volt néhány eszköz feltalálására. 

Hogyan nyilazzunk lovaglás közben? – A kompozit reflexíj elterjedése

Ezen találmányok egyikét a kompozit reflexíjat ami egész Eurázsiában elterjedt – a leletek tanúsága szerint –  Kínában már 3000 éve ismerték a Sang-kor vége felé, legalábbis a régészek a Sang császárok jóslásra használt állatcsontból készült eszközein találtak reflexíj ábrázolásokat. Ugyan azt nem lehet tudni, hogy a reflexíjat elsőként hol, pontosan mikor és ki találta fel, de bárhonnan is származzon ez az újítás, a régészeti elemzések szerint vannak arra utaló jelek, amely szerint Európa felé Keleti irányból indult útjára és terjedt tovább. A hagyományos íjakkal az volt a probléma, hogy a lovagláshoz túlságosan nagyok és nehézkesen használhatók voltak, amiknek azért kellett nagyoknak lenniük, mert a hatékonyságuk a méretüktől (a hosszuktól) függött.

A nagyméretű íjakkal szemben a hajlított karú reflexíj kisebb mérete ellenére is nagy erővel bírt, így lehetővé tette, hogy használója nyeregből tudjon lőni. A kompozit íj erejének titka, hogy többféle anyag felhasználásával készítették; bükkfából, vízibivaly szarvából, állati bőrből és ínakból. Ezt, a korszak egyik legnagyobb haditechnikai újításának minősülő eljárást egy természetes eredetű, a különböző anyagok összeragasztásához használható ragasztóanyag megismerése tette lehetővé, amit a fekete-tengeri tokhal úszójából, forró vizes áztatással nyertek ki. Ez az újítás időszámításunk előtt 1000 évvel már elterjedt Kelet-Ázsia és Kelet-Európa szerte.

Hogy ne essen le a nyílhegyünk? – A nyílhegyek fejlődése 

Ugyan a reflexíj hadászati szempontból nagy előrelépést jelentett, de annak, hogy a katonák lovon ülve, csoportos egységbe tömörülve, hatékonyan együtt tudjanak harcolni, egykor még más akadálya is volt, méghozzá az, hogy a nyílhegyek nem voltak egységes méretűek és súlyúak, és ezért nem volt egyforma a lőtávolságuk sem, ugyanis valamelyik csontból, némelyik bronzból, és volt ami pattintott kőből készült. Ráadásul, míg csak zsineggel vagy ínnal kötözték, könnyen leeshetett, és a lövés iránya sem volt biztosan garantálható. Minden bizonnyal e problémák megoldására irányuló kísérlet eredménye a köpűs nyílhegy feltalálása. Egy formába tüskét helyeztek, olvadt fémet öntöttek, így lehetővé vált az egyforma méretű és súlyú nyílhegyek gyártása. Az összhangban történő csoportos katonai fellépéshez immár minden technikai feltétel adottá vált. A nyilazás hatékonyságát növelte, hogy ezeket a nyílhegyeket nem kellett kötözni, hanem egyszerűen rá lehetett húzni a nyílvesszőre, így nem estek le egykönnyen.

Hogyan legyünk túlerőben? – A seregben harcolás eredete

Az egyénileg harcoló hős katonák seregbe tömörülése egy olyan folyamat eredménye volt, ami a szakértők szerint déli hatásra történt meg, és a városiasodáshoz köthető. Az első seregeket ugyanis Mezopotámiában illetve a Közel-Kelet területén található nagyvárosokban alapították. Az elméletek szerint a seregbe tömörülés példája a hatékonysága okán vált nyilvánvalóvá, és így győzte meg a nomádokat a tekintetben, hogy ezt a példát nekik is követniük kell.

Egy ostrom alatt álló város perspektivikus látképe - Piarista Rend Magyar Tartománya, CC BY-NC-ND

A különböző tájakon létrejött technikai és szervezeti fejlesztések találkozása tette lehetővé, hogy a lovasság legyen a korszak legütőképesebb és legkorszerűbb katonai ereje. A nomád népek jelentette kihívás elősegítette a civilizált országok fejlődését, ugyanis idővel a letelepedett földművelő népek vezetői is rájöttek arra, hogy a gyalogosokkal és kocsikkal vívott harc a lesből támadó lovasíjászokkal szemben esélytelen, és maguk is rákényszerültek a lovasság megszervezésére.

Hogyan támadjunk lesből? – A fékezhetetlen madárrajként suhanó hunok és taktikáik

Egy kínai udvaronc feljegyzése szerint „Az ázsiai hunok fékezhetetlen madárrajként suhannak át a vidéken.”  Vezérüket, Attilát, Európa-szerte Isten ostoraként emlegették. A rómaiak olyan embernek tartották, aki ellentmondásos módon amellett, hogy vérszomjas és könyörtelen, egyúttal erős és tehetséges uralkodó volt. Egy római szerző szinte mitikus lényekként jellemezte a hunokat hiedelmekkel átszőtt írásában: „A hunok barbár boszorkányok ivadékai, akiket gonosz mocsári démonok szálltak meg.” Attila, a hunok királya igyekezett kiterjedt szövetségbe tömöríteni a rómaiak által barbárnak tartott nomád törzseket. Priszkosz, keletrómai történetíró fortélyos diplomataként és ravasz stratégaként jellemezte Attilát. A kutatásokból az derül ki, hogy a hunok titka főként a lovastudományukban rejlett. Ez tette lehetővé, hogy meglepetésszerű támadásokkal indított, nyílzáporokkal jellemzett villámháborúkat vívjanak. De a háborúhoz ellátmány szükséges. Kérdés, hogy hogyan tudták seregük számára ezt biztosítani?

A régészeti leletek és a róluk készített feljegyzések arra utalnak, hogy a hunok az általuk meghódított népeket alattvalóikká tették, és a hadsereg ellátásának feladatát is velük oldatták meg. Meglepő és szokatlan stratégia volt Attila részéről, hogy területek szerzése helyett sokkal inkább alattvalók gyűjtésére törekedett. Ezek az alattvaló törzsek idővel beolvadtak a hunok közé. Priszkosz, a diplomata, aki állítása szerint megjárta Attila táborát, gallokat, gótokat és még rómaiakat is látott ott. Mindez arra utal, hogy a hun királynak meglehetősen jó külpolitikai és diplomáciai érzéke volt, és tudta hogyan bánjon a birodalma határain kívülről érkező idegenekkel. Idővel a letelepedett, civilizált életmódot folytató nemzetek vezetői is megtanulták a leckét a nomádoktól, így a kínaiak sem láttak más kiutat a lovasíjász nomádokkal szemben, minthogy maguk is megszervezték a lovasságot időszámításunk előtt 350 táján: egykori kínai katonai kézikönyvek szerint részletesen tanulmányozták az ázsiai hunok harcmodorát annak érdekében, hogy megtanulják, hogyan működik a lovasság.

További harci hatékonyságnövelők: a kengyel és a tagolt lemezpáncél

A lovas nomád népek jelentette kihívások végső soron a térség fejlődését eredményezték, egyrészt az által, hogy megjelenésük fejlődésre sarkallta a letelepedett népek fejletlen hadászati kultúráját, másrészt, miután a kínai lovasság kialakult, az biztosította az olyan kereskedelmi útvonalakat, mint például a Selyemút, így nagyban hozzájárult az olyan nagy civilizációk fejlődéséhez, mint Kína, Egyiptom, Perzsia, Arábia, India, Róma és Bizánc.

A Római Birodalom bukása után még egy további, igen fontos technikai újítás terjedt el, amely szintén egy nomád néphez köthető, nevezetesen a kelet-európai lovasíjász avarokhoz, ez pedig a kengyel. Bár a találmány Ázsiából származik, az avarok terjesztették el Kelet-Európa szerte. A kengyel, ami funkcióját tekintve lábtartó, még több fegyver bevetését könnyítette meg lovaglás közben. Nyilvánvaló, hogy a hatékony és ütőképes lovasság legfontosabb újításainak többsége a nomád népeknek köszönhetően terjedtek el Európában. A korai időkből talán csak egyetlen igazán fontos európai eredetű találmány volt, ami később a lovagok korában kulcsjelentőségűnek bizonyult, ez pedig nem más, mint a tagolt lemezpáncél.

Erdélyi Károly

Forrás

• Kyle Murdoch: How the Silk Road Made the World. 2018. Mainz 
• Bóna István (1993). A hunok és nagykirályaik. Budapest, ISBN 96313 33825
• Laurent Portes: In the Footsteps of Attila: King of the Huns. 2020.
• Szebelédi, Z., Patay-Horváth, A., Forisek, P., & Szilágyi, S. (2014). Priskos rhétór töredékei. Követségben Attila, a hunok nagykirálya udvarában. Máriabesnyő. ISBN 978615 5257841
• Liu, X. (2010). The Silk Road in world history. New York, ISBN 9780195338102 
• Szakály Ferenc: Korai hadtörténetünk. In: Nagy Képes Millenniumi Hadtörténet. 2000. Budapest, ISBN 963-679-086-8