Csendélet

A csendélet az embert körülvevő világ festői megjelenítése. A műfaj ma is nagy jelentőséggel bír a festészetben, hiszen szinte végtelen lehetőséget ad a művészeknek festéstechnikai bravúrok gyakorlására. Története nagyon régre nyúlik vissza, már az ókori Egyiptomban és Rómában is készültek ilyen jellegű falfestmények. Legfrissebb válogatásunkban a csendélet műfajának történetével foglalkozunk, galériánkban pedig a Rippl-Rónai Megyei Hatókörű Városi Múzeum gazdag csendéletgyűjteményét csodálhatják meg.

A csendélet elnevezése több nyelven is a nyugalomra, élettelen tárgyak harmonikus elrendezésére utal. Már az ókori Egyiptomban, Görögországban és Rómában is léteztek csendéletjellegű ábrázolások, azonban ezeknek az alkotásoknak elsősorban a díszítés volt a szerepe. A középkorban a csendélet háttérbe szorult, hiszen a képzőművészetben a vallási tematika uralkodott. A csendélet műfaj a reneszánszban éledt fel újra, olyannyira, hogy később Itáliában és Hollandiában is külön műfajjá fejlődött.
Ami a művészeket illeti, Caravaggio (Michelangelo Merisi da Caravaggio) volt az első alkotó, aki realisztikus csendéleteket festett. A festményeknek később lett egy allegorikus vagy szimbolikus jelentéssel bíró típusa, ami a vanitas-festészethez köthető.

A hervadó virágtól a koponyáig

Az érzékek allegorikus ábrázolása a 17. század első felében a vanitas-festészethez köthető. „A vanitas-képek rendszerint intellektuális tartalmú csendéletek, amelyek morális üzenetet közvetítenek.” – összegzi Bartha-Kovács Katalin. Hogy mi volt az üzenet? A festmények a dolgok mulandóságát és hiábavalóságát közvetítették, a legfőbb üzenetük pedig az volt, hogy minden földi dolog egyszer tovatűnik, így nem érdemes kötődni a hívságokhoz és a földi javakhoz. A festmények visszatérő ikonográfiájának készlete jellemzően: a koponya, a gyertya, vagy a hervadó virág volt.

A 19. és 20. században a csendélet műfaja tovább fejlődött, és a festői kísérletezés terepévé vált, amelyben a művészek új formákat, színeket és kompozíciókat próbálhattak ki. Így Renoir barackjai már csak barackok, nem kell mögöttes tartalmat feltételeznünk a festmény láttán. Míg Paul Cézanne például sokat kísérletezett ezzel a műfajjal, elsősorban a mélységet, és a perspektívát akarta érzékeltetni képein. Megszámlálhatatlanul sok csendélet született, hiszen stílustól függetlenül szinte minden festő repertoárjában megtalálható ez a műfaj.
Ami a festmények témáját illeti, lehet az virág, gyümölcs, esetleg mindkettő, de a leghétköznapibb tárgyak együttes kompozíciójából is születhet/etett csendélet. Ugyanakkor, ahogyan a válogatásunkban is látszik a legismertebb darabjai a virágcsendéletek.

TÉ

Forrás:

Gáspárdy Tibor: Festészet – Grafika. Soproni Egyetem Kiadó, Sopron, 2021

Ajánló

A díszes, a tudományos és a különös: antik könyvillusztrációk és elméletek

A kódexek és egyéb régi könyvek illusztrációi a művészek esztétikai érzékén túl az adott kor tanairól, eszméiről is árulkodnak. Bizonyos korokban a szépséget isteni eredetűnek tartották, és úgy gondolták, a művészek felelőssége, hogy Isten dicsősége a művészeti alkotásokon is megfelelően tükröződjön, így bizonyos mesterműveket különösen nagy felelősségtudattal és nagy gonddal készítettek.

Rippl-Rónai szerelmei

Amikor Rippl-Rónai József Párizsban Munkácsi tanítványa, majd segédje lett, modelljeit az utcán vagy kávéházakban találta és kérte fel, hogy üljenek neki. Nem minden modelljével vált szorosabbá a kapcsolata, de 1888-ban Neuillyben a heti vásáron így történt, ekkor látta meg a burgundiai származású Lazarine Baudriont, későbbi feleségét, és ez történt abban a Csengery utcai vendéglőben is, ahol Bányai Elzát, Zorkát megpillantotta. Ezen a héten nem arra keressük a választ, hogyan festett Rippl-Rónai, hanem hogy, hogyan szeretett.

Szent László kultusza

Az utókor emlékezetében Szent László a daliás termetű, bátor és hős lovagkirály. Életéről meglepően sokat tudunk, a krónikák különösen a harcok, trónviszályok leírásában bőbeszédűek. Ezek a leírások egy kemény és céltudatos uralkodót rajzolnak meg, aki a kardot is igen jól forgatta. Mégis, I. László legnagyobb érdeme, hogy folytatta István egyházépítő munkáját, a belviszályokkal terhes időszakban pedig megszilárdította az ország belső rendjét. A László-kultusz kibontakozásához III. Béla is hozzájárult, aki 1192 június 27-én pápai jóváhagyással szentté avatta Lászlót. Ezen a héten a kultuszával foglalkozunk.

Berki Viola művészete

Berki Violát a művészettörténészek naiv művészként tartják számon. Személyes sorsa, akárcsak műveié, ellentmondásokkal teli. Saját bevallása szerint is sokat illusztrált, ami a festészete rovására ment. A Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza volt a mestere, de Kondor Béla volt rá igazán nagy hatással. Ezen a héten életművével ismerkedhetnek meg.

A koronáról másképp: Szűz Mária, a Kegyes Iskolák Királynéja

A Piarista Múzeum digitális kamarakiállítása a gyűjteményben őrzött különféle Szűz Mária-ábrázolásokból nyújt egy kis reprezentatív válogatást. A barokk kori, 17-18. századi metszeteken egyrészt Mária életéből vett jelenetek, másrészt a Mária-kultusz egyetemes szimbólumai, illetve a piarista rend és a különböző magyar vonatkozású Mária-kegyhelyek sokszorosított kegykép-, kegyszobor-másolatai jelennek meg.

G. B. Göz és magyar szentek augsburgi metszetábrázolásai

A 18. századi metszetkiadás egyik legjelentősebb Közép-európai fellegvára Augsburg volt, nem csoda hát, hogy számos, magyar szentet ábrázoló grafikai lap is itt látott napvilágot. A városban több olyan családi rézmetsző dinasztia (Kilian, Küsel, Rugendas, Heiss, Klauber) jött létre, amelyek generációkon át fejlesztették technikájukat és gazdagították a művészet formakincsét. De a metszetek iránti kereslet akár olyan jeles freskó- és olajképfestőket is a sokszorosított grafikai eljárás felé fordíthatott, mint pl. Gottfried Bernhard Göz. Virtuális kiállításunk a művész Piarista Múzeumban található metszetei mellett a vele együtt dolgozó augsburgi mesterek magyar szenteket ábrázoló szentképeit is bemutatja.

További tematikus virtuális kiállításaink