Az ókori görög és római kultúra részei voltak a fürdők, illetve a sportélet, a kor emberei pedig nem a prűdségükről voltak híresek. A hölgyek főként sportoláshoz viseltek bikinihez hasonlatos, kétrészes szetteket, ami takarta a feltétlenül takarnivalót. A kereszténység térhódításával azonban következett a szemérmesség időszaka, így a nyilvános fürdőzés sem volt túl kedvelt tevékenység. Hazánkban voltak periódusok, amikor népszerűvé váltak a fürdők, például a reneszánsz vagy a török hódítás idején. Egészen a 18. századig nem volt a hétköznapi ember életének része a fürdőkultúra, ám ekkor változás következett be, a 19. század és 20. század fordulójától pedig folyamatosan prosperál.

A 19. században a fürdőruha nem sokban különbözött az utcai ruhától; a köntösszerű ruhaköltemény a nők egész testét takarta, anyaga vászon vagy karton – azok a ruhaszövetek voltak preferáltak, amelyek nedvesen sem váltak áttetszővé. A ruhaszegélyekbe nehezéket varrtak elkerülendő az anyag kellemetlenséget okozó lebegését a vízen. A következő évszázadban a hölgyek térdig érő kezeslábasban mártóztak meg, melynek része volt a fürdőharisnya is a lábak takarása végett. A férfiak szintén hosszú ujjú és lábszárú pamutgúnyában élvezték a vízparti örömöket. A viktoriánus kori szégyenlősséget szemléltetik a fából ácsolt fürdőkocsik, amelyekbe bújva a strandoló bekocsikázhatott a vízbe, anélkül, hogy valaki fürdőruhában szemrevételezze.

Később, a 20. század elején, a női emancipáció térnyerése hatással volt az öltözködésre, és természetesen – lassan, de biztosan – a fürdőruhák kurtítására. Emellett a versenysporttá váló úszás is kényelmesebb és praktikusabb darabokat kívánt. Ennek ellenére 1907-ben még megtörténhetett, hogy közszeméremsértésre hivatkozva letartóztatták a túl szűk fürdőruhában mutatkozó Annette Kellermann úszónőt - a feszes dresszben pózoló hölgyről legendás fotó maradt ránk. A húszas évek női fürdőruhái még rövid nyári ruháknak is elmentek volna, de a kellő hossz meglétét a strandfelügyelők szigorúan vették. A harmincas években azonban már olyan formát öltöttek az úszódresszek, amelyek ismerősek lehetnek egy 21. századi szemnek is.

1946-ban Jacques Heim „föltalálta” a magas derekú, ám már kétrészes, hasat villantó fürdőruhát, amely Atome néven, a világ legkisebb fürdőruhája szlogennel került bemutatásra. Louis Reard francia autómérnök ezt gondolta tovább: a siker titkát a megmutatkozó köldökben látta. Megszületett a mai bikini. A szó – bármily meglepő – nem a kétrészességére (’bi’), hanem forradalmiságára utal. Abszurd módon az USA atombomba-kísérleteinek helyszínét adó mikronéziai Bikini-atollról keresztelték el. Az ötvenes években egyébként bizarr atombomba-kultusz jellemezte Amerikát, még Miss Atombombát is választottak pár éven keresztül. A bikinit nem fogadta osztatlan siker, sőt eleinte botrányosnak tartották, amit jól érzékeltet, hogy a prototípust Micheline Bernardini show-táncosnő volt csak hajlandó bemutatni a nagyközönség előtt.

Az indulatok csitulására jó pár évet kellett várni, amikor a bikinit a filmművészet átemelte a kánonba: Brigitte Bardot mutatkozott benne a Manina (The Girl in the Bikini) c. film 1953-as Cannes-i reklámja idején, amelyről szintén ikonikus fotó is született. A sztároknak köszönhetően villámgyorsan népszerű lett, illetve viselői közül számos színésznő írta be magát egy-egy bikinis jelenettel a filmtörténetbe, például Ursula Andress az első James Bond filmben, az 1962-es Dr. No-ban vagy Carrie Fisher az 1983-as A jedi visszatérben.

Azóta a kétrészes fürdőruhát már sok mindennel próbálták feldobni, például felfújható légkamrás melltartóval, amely szintén vegyes fogadtatásra talált. Az 1960-as években megszületett a kebleket szabadon hagyó monokini is, amelyhez eleinte két pánt is tartozott. A hetvenes évektől eredeztethető divattörténeti jelenség a jelentősen redukálódott méretű fürdőruhaalsó, a tanga – a szó feltehetően egy brazil törzs nevéből eredeztethető, akik népviseletként hordák az alig takaró ruhadarabot. Az 1980-as évek innovációja a magasan felvágott – főként egyrészes – úszódressz, amely örök emlék maradt a kilencvenes évek gyermekei számára, hála a Baywatch-nak.

Ezek után kanyarodjunk vissza a méltatlanul alulhallgatott férfi strandviselethez. Még a századforduló idején is jellemző egybe részes kezeslábas divatja után kicsit megtört e ruhadarab evolúciója: a magasított derekú fürdőnadrágok mellett szimpla klottgatyát vagy tornanadrágot húztak az urak a fürdőzéshez. Az ötvenes-hatvanas években indult hódító útjára a hazánkban forradalmi fecske; jellegzetes kék színben, két fehér csíkkal és gatyamadzaggal, eleinte kartonból, majd jött a nylon. Fazonjából adódóan szinte mindig fölcsúszott a hasra – jobb esetben csak a combokat villantva. Ezek után jöttek az elcsúszásra kevésbé hajlamos, versenysportban is használatos feszes úszógatyák, illetve a száras, virágmintás szörfnadrágok.

TEJ

Forrás: termalfurdo.hu, mult-kor.hu, pecsma.hu