K. László Auschwitzot megjárt Holokauszt-túlélő visszaemlékezése, melynek nagy részét közvetlenül hazatérése után vetett papírra. A szerző a Fejér megyei Seregélyesen született és élt családjával 1944 tavaszáig, mikor Székesfehérvár téglagyárába toloncolták, ahonnan a május 15-i transzporttal indult az auschwitzi munka-és megsemmisítő-táborba. A válogatási sorban ikertestvére mögött állt – még ruhájuk is egyforma volt. Nem tudtak németül, nem értették az SS katonák kiabálását: „Zwillige ausstehen”. Csak mikor sorra kerültek, értesültek arról, hogy ikrekként a kórházlágerbe kerülnek. Itt jobb ellátásuk volt, mint családtagjaiknak. Élelmiszer fejadagjaikat rendben megkapták, nem éheztek. Nem végeztek megerőltető munkát. (Ő maga kertészként dolgozott, testvére egy asztalosműhelyben, aminek konyháján esténként főzni is tudtak, ha volt mit.) Viszont a kórházláger orvosai rendszeres vizsgálatokat végeztek rajtuk. Több alkalommal vettek tőlük vért. Az orosz csapatok közeledtével a láger saját lábán még mozogni képes lakóit erőltetett menetben nyugat felé indították. Köztük volt a visszaemlékezés szerzője is. Pihenés nélkül, mintegy 60 km gyaloglás után érkeztek Gleiwitzba, majd innen vasúton utaztak tovább egy beazonosíthatatlan városba. Az orosz front első vonalába keveredtek, egy erdőben menekültek a kétoldali puskaropogás elől. A szerző ikertestvére eltűnt a menekülés során. Az elbeszélő Krakkó, Premysl, Homonna Budapest útirányon keresztül jutott haza.

This is the memoirs of K. László who survived Auschwitz Holocaust. Most of the text wrote he right after his return. The author was born in Seregélyes, Fejér County and he lived there with his family to the spring of 1944, when he was transported to the brick-factory of Székesfehérvár, from where he was deported to Auschwitz on May 15 May transported to Auschwitz working and extermination camp. The sorting line he stood behind his twin brother - even their clothes were the same. They could not understand German, they did not understand the SS soldiers shouting: "Zwillige ausstehen." Only when it came to their stand, they learned that the twins were sent to the hospital-lager. It was better care there than it was for the family members. They received their food and were not starving. They had not hard work. (He, himself worked as a gardener, his brother worked in a carpenter's workshop, where they could also cook in the evening, if there was anything to be cooked.) But the doctors have been conducted systematic studies on them. On several occasions, took blood from them. As Russian troops got closer to the camp, prisoners who were able to move, Germans started on their own feet in a forced march to the west. Among them was also the author of the memoir. Without any rest, after walking about 60 kms, they arrived to Gleiwitz, and from there they traveled by rail to an unidentified city. They got to the first line of the Russian front, and they were escaping from the gunfire on both sides in the forest. The author's twin brother disappeared during the escape. The narrator came home to Budapest through the Krakow, Premysl and Homonna route.