Ó zsinagóga

kép

Ó zsinagóga Piac-tér Bonyhád. Az első imaházat Bonyhád első rabbija, R.Jichok ha-Lévi Spitz építette, aki 1746 és 1768 közt működött Bonyhádon. Ez az épület elpusztulhatott, mert 1782-ben már arról értesülünk, hogy nincs önálló imaházuk, hanem a Perczel családtól bérelnek helyiséget istentisztelet céljára. Ábrahám Jehuda Léb Freistadt rabbi 1794-ben viszont már gyászdalban siratja el a tűzvész martalékává lett zsinagógát, ami valószínűleg az imént említett bérelt épület lehetett. 1795-ben új zsinagógát építettek. Alig telt el pár év, egy újabb épületre is szükség mutatkozott. 1801-ben a közösség Perczel Zsigmonddal szerződést kötött arról, hogy templom céljára épületet vásárolnak az uradalomtól, a régi templomhelységet pedig átengedik a talmudegyletnek. Egy 1807-es összeírás szerint az említett két zsinagóga mellett még egy magánháznál is folyt istentisztelet. A művészettörténeti kutatás szerint a ma üresen álló zsinagóga az 1795-ben emelt épülettel azonos, amit 1868 óta a neológ hitközség használt. Műemléki szempontból azért fontos, mert lényegében ma is őrzi XVIII. századi állapotát. Jelentősebb átalakítást csak egyszer, 1896-ban végeztek rajta, amikor a nyugati homlokzathoz egy karzatfeljárót építettek. A nagyon leromlott állagú épület felújítási munkálatai elvileg 2002-ben kezdődtek el, de sajnos nem sokra jutottak vele az elmúlt tíz év alatt. Az épület régi fényére méretéből és érdekes ablakaiból következtethetünk.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy zsinagóga
tárgy egyházi épület
tárgy templom
Tér- és időbeli vonatkozás
térbeli vonatkozás Bonyhád
időbeli vonatkozás 1986.
Jellemzők
hordozó papír
méret 12,7 x 8,2 cm
kép színe fekete-fehér
formátum jpeg
Jogi információk
jogtulajdonos Völgységi Múzeum
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Hübner József
leltári szám/regisztrációs szám F.2002.2827.