Századfordulós krimik

A bűnügyi történetek vonzzák az emberek figyelmét; a rejtély, a borzongás, a botrány mindig képes nagy érdeklődést kiváltani. Nem volt ez máshogy a 20. század elején sem, mint mutatja a Mágnás Elza-gyilkosság iránti nagy érdeklődés – hogy egy, a közelmúltban ismét felkapott ügyet említsünk a magyar kriminalisztika történetéből.

Néhány különös eset dokumentációja, leírása adatbázisunkban is megtalálható. Aktuális kiállításunkban ezekre fókuszálunk, a 19-20. század fordulójának idejéből: a tiszaeszlári drámára és a dánosi rablógyilkosságra. Az ügyek a kor súlyos társadalmi problémáit is felfedték. A történeteket időrendben mutatjuk be.

A tiszaeszlári ügy

tiszaeszlar_599720.jpg

1882 áprilisában, a szabolcsi faluban eltűnt egy 14 éves fiatal szolgáló, Solymosi Eszter; gazdasszonya, Huri Andrásné hiába várta haza a boltba küldetett lányt. Pár hónappal később Tiszadadánál egy nő holttestét találták a folyóban – külsérelmi nyomok nélkül, ám Solymosi Eszter ruháiban.

Az 1882. június 20-án készült boncolási jegyzőkönyvet tartalmazó orvosi szakvélemény szerint ellentmondásos következtetésre jutottak a beavatkozást végző szakértő orvosok és a törvényszéki orvos. A holttest korának megállapításakor felmerült, hogy a vízben talált lány idősebb, a húszas éveiben járt. Emellett a halál is jóval később következett be, és a vízbe is pár napja dobatott. Az orvosi vélemény – a falu lakói és a család közreműködésében zajlott halottszemlét követően – megállapította, hogy nem Solymosi Eszter holtteste került meg, így az ismeretlen nőt el is temették.

emlekeim_tiszaeszlar_115929.jpg

Az ügy országos, sőt európai szintű botrányt kavart, és nem csak annak rejtélyessége miatt. A tiszaeszlári perből zsidó vérvád bontakozott ki. A vérvád rituális gyilkosság vádja, a perben a falu pészach előtti metszőválasztást tartó zsidó közösségét vádolták meg Solymosi Eszter föláldozásával, amely során nyakát elvágták. A vérvád kiváltó okai között szerepel a korabeli antiszemita hangok megerősödése, illetve a tömegek babonák iránti fogékonysága. A vádlottak védelmét az ország legjobb ügyvédje, dr. Eötvös Károly vállalta el, akinek rögtön gyanús lett a középkori boszorkánypereket idéző vérvád-história. Az ügyet nem vitte előrébb, hogy a kihallgatás során a tanúkból azt a vallomást csikarták ki a csendőrök, amit éppen hallani szerettek volna.

Az 1883 július-augusztusában zajló végtárgyaláson Eötvös – magával a vérvád „hagyományával” is leszámoló – hétórás védőbeszéde után a vádlottakat felmentették; a per Eötvösnek nemzetközi ismertséget hozott. A Tiszában talált holttestet a tárgyalást megelőzően exhumálták, azonban már nem sok vizsgálatot lehetett rajta végezni – azóta is kérdéses, hogy valóban Solymosi Esztert találták-e meg. Mindenesetre a leszúrt véráldozat feltételezés nem nyert bizonyítást. A védelem szerint a lány a kegyetlen Huriné és egy konfliktus miatt ugrott a Tiszába – bár ezzel kapcsolatban is merültek fel kételyek, mégis, öngyilkosságként könyvelték el Solymosi Eszter halálát.

A nyíregyházi tárgyalásról Mikszáth Kálmán is tudósított a Pesti Hírlap munkatársaként. Később Krúdy Gyula regényt írt a történetből A tiszaeszlári Solymosi Eszter címmel. A tiszaeszlári dráma ebben az időben felbolygatta az országot, szinte tömeghisztéria alakult ki zavargásokkal, további vérvádakkal, antiszemita pártalakulással. A téma több, mint 130 évvel később is képes indulatokat szítani, nemrég az – egyes vélemények szerint  Munkácsy Mihálynak tulajdonított Vérvád c. festmény kapcsán.

A dánosi rablógyilkosság

danosi_hires_csarda_619104.jpg1907-ben a Maros megyei Dános határában álló csárdát ismeretlenek támadták meg, a csárda üzemeltetőit, Szarvas Istvánt, feleségét, tizennyolc éves lányát, Terézt és a véletlenül épp arra járó Tabányi Pál kocsist lemészárolták; Terézen erőszakot tettek, a talált értékeket elvitték, a csárdát felgyújtották.

Az eset – annak kegyetlensége okán , elég nagy köz- és sajtófigyelmet vonzott; a tetthelyen történő nyilvános boncolásra is szép számú tömeg verődött össze. A csendőrséget is felkészületlenül érte az ügy, sokszor kerültek a korabeli bulvárhírek kereszttüzébe. Ebben az általános hangulatban terelődött a gyanú a környéken áthaladó vándorcigányokra – amihez hozzátartozik, hogy a cigányság megítélése elég kedvezőtlen volt a lakosság körében.

danosi_hires_csarda_619045.jpgA fővádlott Kolompár Balog Tuta volt, aki először beismerő vallomást tett, majd azt visszavonta. Nem segítette az objektív nyomozást, hogy a csendőrök köztudottan kényszervallatást alkalmaztak. A sajtó által felfújt ügyben azonban eredmények kellettek, ki kellett elégíteni a nép botrányok iránti igényét. Tuta ellen vallott Lakatos Róza Lina, egy 15 éves lány, akit az ügy koronatanújának tettek meg. A sajtó szerint őt nem bántalmazással bírták szóra, hanem önmaga színezte ki a történetet.

hodmezovasarhely_borton_431190.jpg

Végül tizennégy embert vádoltak meg a gyanúsítottak fiatalabb testvéreinek és gyermekeinek tanúvallomásai; a cigányoknál talált, a Szarvas családtól származó tárgyi bizonyítékok; a csárdában talált, a cigányoknak tulajdonított holmik, illetve egy ujjlenyomat alapján. A vádlottak között maradt Kolompár Balog Tuta is, aki egyébként meglehetősen fiatal volt, bizonyos források szerint a 20 évet sem érte el – mindezt hivatalos papírok híján nem lehet pontosan tudni. Egyébként az okmányok hiánya miatt a vádlottak neveit is többféle változatban emlegetik. Rajta kívül végül két fővádlottja volt az ügynek, akiket akasztással akartak büntetni – azonban ez fiatal koruk ellenére kétségeket vetett fel. A halálbüntetés helyett a bíró börtönre ítélte a feltételezett elkövetőket.

A bírói döntés nem javított a cigányság felé táplált előítéleteken és negatív sztereotípiákon. A közvélemény ebben az esetben is a talio-elvet vallotta, megtorlást akart. Sokan megkérdőjelezték az ítélet helyességét, a lombrosoi tanokat emlegették. A közvélekedés a „kriminaloidnak” tartott etnikai csoportokról a kor egyik fontos társadalmi problémáját tárta fel. A dánosi eset után a kormány elővette a vándorcigányság ügyét – összeszámlálásukat követően szorgalmazta letelepítésüket. Az elméletet azonban nem követte a gyakorlat, hiszen a társadalom perifériáján élő népcsoport szociális gondjainak megoldása nem került napirendre.

TEJ

Forrás:

Tetszett ez a virtuális kiállítás? Olvasson tovább!