A kamera mögött: Skoflek István
Skoflek István képein, nemcsak a lelkes lokálpatrióta alakja, hanem a természet- és gyűjtőszeretete is kirajzolódik. Skoflek nem volt hivatásos fotós - ahogy Révhelyi Elemér sem - gyűjteménye pont ezért különleges. Ami Révhelyinek az építészet, az Skofleknek a természet, ami közös az Tata, pár évtized különbséggel. Aktuális válogatásunkban az ő képeit lapozgathatják, hagyatékát a tatai Kuny Domokos Múzeum őrzi, akiknek ezúton is köszönjük, hogy gazdagították adatbázisunkat.
Tata - a szeretett város
Skoflek István 1934-ben született Felsőgallán, ami ma már Tatabánya része. Az általános iskolát majd a gimnáziumot is itt végezte, később az ELTE biológia–kémia szakán szerzett tanári diplomát. 1957-től 1980-ig a tatai Eötvös József Gimnázium tanára volt. Szeretett városához végig hű maradt, bár hívták Debrecenbe és Budapestre is tanítani. Diaképein a város szinte valamennyi nevezetességét megörökítette, az Esterházy kastélytól a várig, de igazi szenvedélye a természet volt. Elköteleződése már a gimnáziumi évei alatt megmutatkozott, ekkor mintegy 1000 faj szerepelt növénygyűjteményében.
Gyűjtőszenvedély és természetszeretet
Komárom megyében elsőként ismertette meg a régészeket az archeobotanikai - régészeti növénytan - tudományág hasznosságával, fontosságával.
Munkája mellett 1969-től régészeti növényleleteinek (főként magok és termések) feldolgozásán is munkálkodott. De ő alapította a tatai Herman Ottó Kört, aminek egy egész diáksereg köszönhette, hogy megszerettette velük a természetrajzot. Egykori tanítványai így emlékeztek rá:
Akkoriban, a hetvenes években társaimmal fotóamatőrök voltunk, magával ragadott bennünket az élővilág megörökítésének a vágya – bújtuk a természetet. A kis társaság tudomást szerzett a Herman körről, fölkerestük Skoflek Istvánt, csatlakoztunk a csapathoz. Ekkor a tatai vár legfelső szintjén dolgozott, úgyszólván ott töltötte minden szabadidejét, amit persze akkor is munkával töltött. Olyan, hogy munkaidő, számára nem létezett – s ez ránk, lelkes amatőrökre is vonatkozott. Előfordult, hogy éjfélkor még ott beszélgettünk. Az emelet tele volt begyűjtött leletekkel, úgy éreztük magunkat, mint valami kőbányában vagy leletgyűjtő helyen.
1974-ben, kezdetben csak félállásban, de a Kuny Domokos Múzeum munkatársa lett. Így indulhatott meg Komárom megyében a rendszeres természettudományos gyűjtés és feldolgozás, a múzeum elsősorban a paleontológiát - őslénytan - és az archeobotanikát kívánta fejleszteni. Skoflek személye nem volt ismeretlen a múzeum számára, már a vértesszőlősi ásatáson együtt dolgozott Vértes László régész csapatával, ahol végül a Samu névre keresztelt előember maradványait megtalálták. 1981-ig fáradhatatlanul dolgozott, a sors fintoraként épp gyűjtőúton egy vadméh csípésébe halt bele.
TÉ
Forrás:
Dr. Skoflek István, a fáradhatatlan természetbúvár
