A cívisváros ékköve, az Aranybika
Debrecen gazdag helytörténetének elmaradhatatlan fejezete az „Aranybika” története. A Grand Hotel Aranybika névre hallgató szálló a cívisváros emblematikus helyszíne, melynek semmi köze az alföldi bikákhoz, annál több a Bika családhoz. A Bika család telkét egy árverésen szerezte meg a város, azzal a céllal, hogy szállodát épít oda. Kapóra jött a városnak a főutcán található ház, hiszen ez idő tájt csupán egy vendégfogadója működött. Hogy a ma is látható épület milyen körülmények között született, legfrissebb vendéglátástörténeti válogatásunkból kiderül.
Köztudott, hogy Debrecen vásártartási joga miatt nagyarányú áruforgalmat bonyolított, a vásárló tömegek pedig a település idegenforgalmát is igen fellendítették. Az elégedett látogatók számára azonban szálláshelyekre volt szükség, a Fehérló (Fejér ló), a város első fogadója a Piac utca 58. szám alatt nyílt meg a Dobozi-féle házban. A szálló gyors fellendülése arra késztette a városatyákat, hogy elgondolkozzanak egy városi tulajdont képező fogadó létesítése mellett, kapóra jött az a Piac utcai árverésre váró ingatlan, ami a Bika család tulajdona volt. A család vagyonának megalapozója, Bika Bálint, gazdálkodás és állattenyésztés mellett serfőző felügyelőként is működött. Hogy a közjó iránt is érzékeny volt, az mutatja, hogy szárazmalmát a Debreceni Kollégiumnak ajándékozta, hogy a diákok számára begyűjtött gabonaféléket ott őröltethessék meg vámmentesen.
A gazdagság azonban nem tartott sokáig, Bálint gazda két fia már híján volt az üzleti érzéknek, örökségük gyorsan apadt, míg a „Piacz” utcai kőházat is dobra kellett verni. Amikor 1699-ben a város megszerezte a Bika-házat, egy négy vendég- és egy ivószobás fogadót hozott létre benne. Így kezdődött a „Bika” története.
A szálloda története híven követi hazánk olykor viszontagságos történelmének eseményeit. A Rákóczi-féle felkelés során például a fogadó erősen megrongálódott, azonban ez a bizonyos négy szoba úgy tűnt, nemcsak háborúban, békeidőben is kevésnek bizonyult. A feljegyzések szerint volt, hogy hatan, nyolcan is alkalmi ismeretségbe kerülhettek egy közös szobában eltöltött éjszaka alatt, bizony nem önszántukból.
A város vezetésének azonban nemcsak a szálláshely méretével volt gondja, az év nagy részében a fogadó katonai beszállásolás alatt állt, így a látogatók számára a Bika-szálló zárva maradt.
A fogadó katonai rendeltetése hosszú időn át tartott, egészen 1796-ig kellett várni, hogy a város beszüntesse a szálláshely beszállásolási célokra való felhasználását. Ezután, hogy nyomatékot adjanak a változásnak, egy emeletet rá is építettek az addigi földszintes házra.
Az elkövetkezendő évek a folyamatos bővítésről szóltak, a 19. század második felétől már 18 szobával rendelkezett a szálló. Ám ekkor már nem csupán szálláshely, hanem kávéház is működött falai között, így igen vonzó helyszín lehetett a város lakóinak, annál is inkább, mivel tekeasztal is volt. A Bika népszerűsége egyre nőtt, és nemcsak központi elhelyezkedése miatt, bár igaz, a hírhedt debreceni „dagonya” ellen épített gyalogos fahíd pont a szálló mellett vezetett el, ami igen előnyös lehetett annak vendégforgalmára. A bika cégér is ez idő tájt került a helyére, melyet 1810-ben „aranyoztak” be, tisztelegve a Bika család előtt.
1848-ban István nádor néven működött, majd Nádor szállóra változtatták a nevét, de mivel mindenki csak Bika-szállóként hivatkozott rá, visszatértek az Aranybika elnevezésre.
Amikor 1876-ban a korábban már említett Fehérló épületét egy jövendő megyeháza céljaira adták át, a Bika fejlesztése elodázhatatlanná vált. Eredetileg Gál József építész terveit fogadta el a városvezetés, azonban az építkezés súlyos hiányosságai miatt végül elálltak ezen tervektől és Steindl Imre műegyetemi tanárt kérték fel új tervek készítésére, aki el is vállalta a munkát. 1882-ben készült el az új, kényelmes szállóépület és vendéglő, valamint a kávéházi üzem sokáig kiszolgálta az itt szálláshelyet kereső közönséget, köszönhette ezt Fehér Hermannak is, aki mint a szálloda igazgatója 1902-ig bérelte a szállót. Legendás márványtermét és az ott folyó mulatságokat sokat emlegették, ahogy a díszterem freskóját készítő Mirkovszky Gézát is.
Azonban a szálló a sorsát nem kerülhette el, már átadásának pillanatában kicsinek bizonyult. Legalábbis ez volt az indok, mikor lebontásáról határoztak.1903-1926-ig Németh András és tsa bérelte a szállodát, a társ pedig nem volt más, mint Vilmos Lajosné, aki férje után az Angolkirálynő szállodát megörökölte. Jól menő üzletből később házasság lett, Németh András és neje együtt vezették a szállodát. Eközben a hotel fejlesztése folyamatos volt, Németh többek között bevezettette a villanyvilágítást, de volt fodrászterem is az épületben. Az 1910-es években ismét egyre többször és többen kardoskodtak a bővítés mellett.
A megvalósításra nem is kellett olyan sokat várni, az általunk is ismert Aranybika épületét Villányi János és első magyar olimpiai bajnokunk, Hajós Alfréd (eredetileg Guttmann Arnold) tervei alapján 1915-ben adták át. Az impozáns háromcsillagos, szecessziós stílusú szálloda homlokzati plasztikáját olasz kőfaragómesterek készítették. De ne gondoljuk, hogy kitörő lelkesedéssel fogadta a város a gyönyörű, új szállodáját. Az elmaradt örömhöz persze hozzájárult a világháború, majd a későbbi román megszállás is, hiszen ez alatt az időszak alatt jórészt katonai alakulatok voltak itt elszállásolva.
A patinás hotel vendége volt Móricz Zsigmond is egykoron. A legenda szerint az egyébként igen szerény vendég egy furcsa szokással bírt, mindig a pincérre bízta az ételválasztást, de végül rendre csak sovány húst és húslevest rendelt, merthogy diétázott.
Aranybika Szálloda - MKVM, CC BY-NC-ND
1976-ban a Kereskedelmi Tervező Intézet elképzelései alapján ismét kibővítették a szállót, úgy tűnik, a bővítés tényleg végigkísérte az egész szálloda történetét. A korabeli sajtóban olvasható, hogy a patinás épület egy 300 ágyas új szárnyat kapott, a régi szárny felújításával együtt pedig már 600 szállóvendéget fogadhatott a vendéglátóhely – hol van már az a kis négy szobás fogadó?!
Azonban ez a bővítés még annyira sem nyerte el a városlakók tetszését, mint a korábbi változatok. A legújabb hírek szerint nem is néz már sokáig Debrecen főutcájára ez a modern épületszárny, új tulajdonosa az elbontása mellett döntött.
TÉ
Forrás:
Balassa Sándor: A debreceni Aranybika szálló története, Debrecen, 1959.
