Hiperinfláció

A magyar forint idén augusztus elsején ünnepelte bevezetésének hetvenedik évfordulóját. Ez igaz is, meg nem is: más formában ugyan, de volt már forintunk korábban is, azonban 1946 nyarától ez a hivatalos magyar fizetőeszköz. Elég keserédes történet ez az évforduló, ha megnézzük, hogy mi az előzménye, kiváltó oka.

Egy nem túl előnyös rekordot tartott több évtizeden keresztül országunk. Az 1945-ös hiperinfláció volt 2008-ig – a zimbabwei dollár bezuhanásáig – a történelem legnagyobb mértékű inflációs folyamata. A hiperinfláció korszaka Magyarországon a második világháború után kezdődött. A harcok pusztítása volt az egyik kiváltó oka, hiszen mind az ipartelepek, gyárak, a lakásállomány, mind a mezőgazdasági termelés óriási károkat szenvedett. Ezek a károk indították el a pengőt a lejtőn már 1944 végén, amit a következő évben a pénz- és áruhiány, az országra kiszabott jóvátétel megfizetése és a Vörös Hadsereg ellenőrizetlen, fedezet nélküli pénznyomása súlyosbított.

A pénz elértéktelenedését a gyakran használt példán, egy kiló kenyér árán lehet a legérzékletesebben bemutatni; 1945 augusztusában a kenyér ára 6 pengő volt, 1946 június végén már majdnem 6 milliárd pengőbe került. Az infláció legkomolyabban a városi, főleg a budapesti lakosokat érintette. Míg a falvakban, kisebb városokban az emberek könnyebben hozzájuthattak az alapvető élelmiszerekhez, vagy épp maguk termelték meg azt, addig a fővárosba ezek alig jutottak el, virágzott a cserekereskedelem és jócskán megromlott a közbiztonság. Mindennapossá váltak a betörések, lopások, fosztogatások, de nem az értéktárgyakat emelték el a betörők, hanem a szükséges dolgokat, ruhát, élelmiszert, cserealapul szolgálható tárgyakat. Egyre nagyobb címletű bankjegyeket adtak ki, milpengő, bilpengő, az utóbbiból ’46 júliusában kiadták a százmilliós címletet is (tehát százmillió szorozva ezer milliárddal), ekkor már 15 óránként duplázódtak az árak. A kormány 1946 nyarán új pénznem bevezetése mellett döntött, augusztus elsején vezették be a forintot, a pengő átváltását a következőképpen határozták meg: 1 forint = 400.000 kvadrillió (tíz a huszonharmadikon) pengő.

Az új fizetőeszköz

Augusztusban boltok megteltek az addig visszatartott áruval, a gazdák is elkezdték árusítani termékeiket a stabilnak tűnő valuta megérkezésekor, a cukor, a zsír és a só feketepiaci értéke csökkenni kezdett, ahogy a külföldi valuták és az arany ára is.

A forint megjelenése osztatlan sikert aratott, csak néhány darabot tettek el az utókor számára a francia és finn papírra készült, nyomdafriss bankókból. A pénznyomda nem kezdte el korlátlanul kibocsátani az új fizetőeszközt, a kormány szigorúan szabályozta a mennyiséget, körülbelül fejenkénti 40 forinttal számoltak, az alapvető élelmiszerekre pedig jegyrendszert vezettek be.

De mennyit ér ma az a forint, ami 70 évvel ezelőtt került forgalomba? Nehéz megmondani. A KSH éves inflációs számításai alapján többen is megpróbálkoztak ennek kiszámolásával, bár a kalkulációt kissé megnehezíti, hogy azóta igencsak megváltoztak a fogyasztási szokások, a termékkínálat és a maguk a termékek is. Annyi biztosan elmondható, hogy az alapvető élelmiszerek ára viszonylag kis mértékben nőtt, de nem úgy az arany (x900), vagy például egy mozijegy (x745) ára, meglepő, de nem lenne igazságos figyelmen kívül hagyni a bérek növekedését, amik a ’46-os bérek 6-700-szorosára nőttek.

Hogy meddig lesz forintunk és mi lesz utána? Nehéz megmondani, hiszen az euró lehetséges bevezetésének dátuma egyre inkább kitolódik, más kérdés, ha egyszer eljutunk odáig, akarjuk-e még, vagy lesz-e még közös európai valutára igény. Addig is, keressünk belőle minél többet (legálisan!), éljen soká a forint!

KF