K. Ferencné H. Margit visszaemlékezése

szöveg
minősített tartalom

H. Margit auschwitzi majd bergen-belseni táborban töltött hét hónapjának összefoglalója. A kéziratról 1962-ben készült gépelt változat. A történet 1942. március 6-án kezdődik, Budapesten. Rokonainak deportálását említi, és az ukrajnai munkaszolgálatot, ahová férfi családtagjai kerültek. A következő dátum 1944. március 19. Margit a más visszaemlékezésekből is ismert kötelezettségeket említi, mint a sárga csillag viselése, és az igazoltatások. Margit édesapját elhurcolták, édesanyja vidéken volt. A lakásokat csendőri kísérettel el kellett hagyni a Budapesten élőknek – írja Margit. Szüleivel nem sokkal később végleg megszakadt a kapcsolata. A József utcai gettóba került később, ahol a házmester egy nyilas érzelmű ember volt, a felügyelet emiatt még intenzívebb volt. A József utcából Újpestre került. Margit az ékszerbeszolgáltatásról, nagyfokú ellenőrzésekről számol be, majd verésekről, kegyetlenkedésekről. A budakalászi téglagyárba vitték a gettóból Margitékat, 1944. július 3-án, vagonokkal, rátalált itt édesanyja húgára. Innen indult a transzport 1944. július 5-én, Auschwitzba, Margit a B/111. lágerbe került. Összefoglalja a történteket, a szétválogatott nők helyzetét, a napi teendőket is (appelek, étkezési módok, a halottak, a krematórium működése, a járványok, betegségek, az ältesték viselkedése). Auschwitzból Bergen-Belsenbe kerültek, innen Salzwedelbe. A repülőgépgyár területén voltak, alkatrészek összeállításával kellett foglalkozniuk (muníció). Később megtapasztalták a légitámadásokat. Margit 1945. március 31-én töltötte be 18. évét. Áprilisban a felszabadítás utáni időt töltötték még a lágerben, a hónap végén hagyták el a helyszínt, az úgynevezett Fliegel Haus-ba, a pilótaiskolába vitték át őket. Amerikai csapatokkal voltak, oroszokkal, angolokkal. Margiték végül 1945. október 7-én indultak teherautókkal Cellébe, a vasútállomásra Október 17-én érkezett meg a vonat Rákospalotára. Margit utolsó soraiban összegzi, kiket vesztettek el a családból és ismerősök közül.

Margit H. ’s summary about the seven months in Auschwitz and Bergen-Belsen. There is a typewritten version based on this manuscript which is made in 1962. Her story started on 6th of March in 1942, in Budapest. She mentions the deportation of her kins, the forced labor in Ukraine, where the men got to. The next date is 19th of March in 1944. Margit writes about the well-known obligations, like wearing yellow star or the identity checks. Margit’s father was deported, her mother was in the country. In Budapest, people had to leave the flats with accompaniment of gendarmerie. Margit’s relation with her parents interrupted. Later she got to József street ghetto, then to Újpest. She reports about seizing of jewelleries and the intense controls, insults and dressing downs. Margit got to brick factory in Budakalász, on 3rd of July in 1944., by cars. She found her mother’s sister. From here the transport started at 5th of July to Auschwitz. margit was in B/111. lager. She summarizes the happenings, the situation of separated women, the daily doings and exercises (appels, methods of meal, the corpses, the running of the crematory, the infections and illnesses, or the behaviour of ’ältestes’). The group got to Bergen-Belsen from Auschwitz camp, and later to Salzwedel. They were at the place of the aircraft factory and they had to work with fixtures (munition). Later they experiented the air raids. Margit had her eighteenth birthday on 31st of March of 1945. After the liberation, in April, they stayed in the camp for a while, and they got to the Fliegel Haus, by entente troops, with Russians, Englishmen, and Americans. Finally Margit return to home at 17th of October, from the Celle railway station. In her ending rows she summarizes her kins and friends who didn’t survive the war.

Cím(ek), nyelv
nyelv magyar
Tárgy, tartalom, célközönség
tárgy visszaemlékezés
tárgy deportálás
tárgy a zsidósággal szembeni rendelkezések
Személyek, testületek
létrehozó/szerző K. Ferencné H. Margit
kiadó Holokauszt Emlékközpont
Tér- és időbeli vonatkozás
kiadás/létrehozás helye Budapest
térbeli vonatkozás Budapest
térbeli vonatkozás Auschwitz
térbeli vonatkozás Bergen-Belsen
az eredeti tárgy földrajzi fekvése Budapest
hivatalos kibocsátás 2011-01-01
időbeli vonatkozás 1944-1945
Jellemzők
hordozó papír
méret 84 p
formátum pdf
Jogi információk
jogtulajdonos K. Ferencné H. Margit
hozzáférési jogok Kutatási engedéllyel hozzáférhető
Forrás, azonosítók
forrás Holokauszt Emlékközpont
leltári szám/regisztrációs szám 2011.555.1