Berki Viola művészete

Berki Violát a művészettörténészek naiv művészként tartják számon. Személyes sorsa, akárcsak műveié, ellentmondásokkal teli. Saját bevallása szerint is sokat illusztrált, ami a festészete rovására ment. A Képzőművészeti Főiskolán Fónyi Géza volt a mestere, de Kondor Béla volt rá igazán nagy hatással. Ezen a héten életművével ismerkedhetnek meg.

A gondtalan gyermekévek

1932. május 5-én született Kiskunhalason, általános iskoláit szülővárosában végezte. A családja ősi halasi családnak számított, főképp tisztségviselőkből és jogászokból állt, de apja révén rokonságban álltak Thorma János festővel. A művészet szeretete az egész családot jellemezte, már apja is szeretett volna festő lenni, de rajztanára szerint nem volt színérzéke. Az apa kötönypusztai birtoka gondtalan életet biztosított számukra. Szülei nem vették zokon, hogy a kis Viola a majorban tüsténkedik. Ebben, a már-már idillikus környezetben, úgy vélték nincs szükség nevelésre, hadd bontakozzon ki az egyénisége. Gyermekrajzain ezek a vidéki élethez kapcsolódó mozzanatok jelennek meg, ugyanakkor szenvedélyesen érdekelte India és a Brehm-féle Állatok világa sorozat, amelyből szívesen másolgatott. Tehetségére is ekkor figyeltek fel.

A háború után családja osztályidegen lett, birtokukat elvették. De bármilyen nyomorban is éltek ezután, szülei szerették volna, ha művésznek tanul, ezért a budapesti Szépmíves Líceumba felvételizett. Visszaemlékezése szerint ekkor még fogalma sem volt a perspektíváról, el lehet képzelni milyen volt a kockarajza a felvételin, ennek ellenére felvették. 1951-ben érettségizett le, majd felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára. Itt egyik héten fejet, másik héten aktot kellett rajzolni, már a fejrajz után felvették. Ezután jött csak a „káderezés". Mindenkit kikérdeztek származásáról, családi hátteréről. Berki parasztszármazásúnak tüntette fel magát, akinek apja alkalmai munkás, eltitkolva ezzel valódi származását. Hogy miért nem vonták kétségbe? Tájszólása és öltözete – folyton csizmában járt – nem adott rá okot.

Stúdiumok

Fónyi Géza osztályába került, ahol két éven keresztül csak rajzoltak. Harmadéves volt, amikor rájöttek titkára, fegyelmi tárgyalása éppen a vizsgaidőszak idején zajlott, könyvekkel a kezében várta a folyosón az ítéletet. Csupán Bernáth Aurél, akkori tanszékvezető vette védelmébe: „hiszen milyen sok mindent megtesz az ember azért, hogy festő legyen". Végül egy évre kizárták, megpróbáltatásai azonban nem értek véget. Az év végén levélben értesítették, hogy valamennyi felsőoktatási intézményből eltanácsolják. Így került kerti munkásként a Főkerthez, elhivatottsága azonban nem lankadt. A munkatársai gyakran ültek modellt neki. Volt tanára Bencze László festőművész közbenjárására visszavették, viszont büntetésből nem kapott ösztöndíjat. 1958-ban végzett, de diplomamunkáját vezető tanára, Fónyi Géza javaslatára nem fogadták el, aki jellemzésében így írt róla: „Hat év alatt nem tudtam kiismerni. Lefestő festőnek tartom. Stúdiumokat magas művészi fokon képes megoldani. Művelődésre alkalmatlan, nem olvas." Csak a főiskola után, Berki első sikereit követően döbbent rá, hogy mennyire félreismerte.

„Azt igyekeztem mindig festeni, ami bennem van"

1961 és 1966 között nyaranta Korniss Dezső szentendrei műtermében dolgozott. A szentendrei miliő ösztönözte kibontakozását, itt került közelebbi kapcsolatba Barcsay Jenővel, Miháltz Pállal, Szántó Piroskával és Vaszkó Erzsébettel. 1961-ben megkapta a Bécsi utca 1. szám alatti épület saroktorony-tetőterét műteremnek. Kondor Bélával, a szomszédos műterem tulajdonosával pedig szoros barátságot kötött és rendszeres látogatója lett a műtermében összegyűlő művésztársaságnak. Erre így emlékezett vissza:„Kondor munkásságának felszabadító hatása volt, az ember bátorságot kapott tőle...". Pályája, ezután kezdett felfelé ívelni. Sikeres egyéni kiállítást rendezett Kiskunhalason, ahol Bolgár Kálmán, a Stúdió vezetője meleg szavakkal méltatta festészetét. 1964-től rendszeresen adott rajzokat az ÉS számára, később a Helikon, a Szépirodalmi és a Móra kiadók bízták meg irodalmi művek és gyerekkönyvek illusztrációjával. 1969-ben elnyerte a budai Tárnok Utcai Általános Iskola ebédlőjének mozaikpályázatát. A következő két évtizedben még öt nagy falképet készített, melyek közül sajnos hármat azóta lebontottak.
A szakirodalom szerint az ösztönös „naiv” felfogás irányába váltott művészete, eltávolodva az avantgarde-tól. A lombok, virágok ábrázolása, a stilizált figurái forrásaként, nemcsak a népművészet, hanem a perzsa miniatűrök, és a szeretett indiai művészet is említésre méltó. Berki monográfusa, Kovács Zita szerint „ha naiv is ez a szemlélet, akkor talán jóhiszeműségében leginkább. Színeiben, festék- és ecsetkezelésében, kompozíciós megoldásaiban, képszerkesztésében professzionális".